Budapest és Bécs között újraindult a forgalom

2024. szeptember 18. szerda, 18.53 / Utolsó módosítás: 2024. szeptember 24. kedd, 16.03
Frissítés csütörtökön 10:35-kor: Az osztrák vasút (ÖBB) tájékoztatása alapján a péntek este 20:40-kor Zürich, valamint közvetlen kocsikkal Stuttgart felé induló Kálmán Imre EuroNight (EN 462) már a teljes útvonalán, Bécsen túl is közlekedik.

A Budapestről induló railjet xpress vonatok Bécsen túli közlekedése még bizonytalan, Bécsből minden óra 55 perckor indul vonat Salzburg felé.

A Bécs-Salzburg szakaszon utazást tervezőknek azt javasolja az ÖBB, hogy csak a legszükségesebb esetben induljanak útra vonattal.


Frissítés csütörtökön 6 órakor:

Az ÖBB tájékoztatása szerint Bécs és Salzburg között egy vágányon újraindult a forgalom, Bécsből minden óra 55 perckor indul vonat Salzburg felé. Ezen a szakaszon az árvíz levonulása után a helyreállítás hosszabb ideig eltart majd. 

A magyarországi szakaszon a bécsi nemzetközi vonatok mindegyike közlekedik már, csütörtöktől ismét az eredeti helyjegyváltási szabályok érvényesek.

  • Az eredetileg Salzburgból érkező Kálmán Imre EuroNight (EN 463) az osztrák szakaszon nem közlekedik, Hegyeshalomtól menetrend szerint indul Budapestre 8:55-kor.
  • A Keleti pályaudvarról 20:40-kor Bécs felé induló Kálmán Imre EuroNight (EN 462) az osztrák vasút kérésére csak Hegyeshalomig közlekedik, jelenlegi információink szerint onnan nem biztosított a továbbutazás. Bécs felé tartó utasainknak javasoljuk, hogy a Keleti pályaudvarról 19:40-kor induló railjet xpressel (rjx 266) utazzanak.

Frissítés, 2024.09.18., 8:10-kor: 
Szerda reggeltől fokozatosan újraindult a távolsági vonatok közlekedése is Budapest és Bécs között.
Az osztrák vasút továbbra sem javasolja az utazást Ausztria felé. Bécs és Linz között a közlekedés továbbra is bizonytalan.
Frissítés, 2024.09.18., 14:15-kor: 
A Keleti pályaudvarról 20:40-kor Bécs felé induló Kálmán Imre EuroNight (EN 462) az osztrák vasút kérésére csak Hegyeshalomig közlekedik, jelenlegi információink szerint onnan nem biztosított a továbbutazás. Bécs felé tartó utasainknak javasoljuk, hogy a Keleti pályaudvarról 19:40-kor induló railjet xpressel (rjx 266) utazzanak.
Frissítés, 2024.09.18., 16:40-kor: 
Budapest és Hegyeshalom között a nemzetközi vonatok szerda éjfélig vehetők igénybe helyjegy megváltása nélkül.  

A jelenlegi információk alapján szerda délután jelentős korlátozással újraindult a forgalom Bécs (Wien Hbf.) és Salzburg között, de a vonatok Magyarország felől továbbra is csak Bécsig járnak.
A Bécsen túl utazók bécsi átszállással utazhatnak tovább. 
A heves esőzések és az árvízhelyzet miatt Ausztriában továbbra is lehet járatkimaradásokra, fennakadásokra és késésekre számítani.
Az utazást érintő intézkedésekről bővebben az ÖBB honlapján olvashatnak: https://fahrplan.oebb.at

Információ a közlekedő vonatokról, jegyekről:

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) továbbra is azt javasolja, hogy ne utazzanak vonattal Ausztriába, illetve Ausztriából és Ausztrián keresztül. Az osztrák vasúttársaság a nemzetközi utasok számára az utazáshoz rugalmas jegyhasználatot biztosít, így bármelyik vonatra érvényes a menetjegy minden Ausztriába, illetve onnan és az országon keresztül közlekedő vonatra.

Az ÖBB meghosszabbította a jegyfelhasználási méltányossági időszakot az alábbiak szerint: Az Ausztriában uralkodó rossz időjárási körülmények és a heves esőzések miatt az utazási figyelmeztetést szeptember 19-ig meghosszabbították. A jegyek vonathoz kötöttséget szeptember 22-ig felfüggesztették. A későbbi utazást tervezők számára a meglévő menetjegyüket kezelési költség nélkül térítjük vissza vagy cseréljük ki. A fenti időszakban bármelyik Ausztriát érintő járattal lehet utazni érvényes menetjeggyel,- járathoz kötöttség nélkül. Amennyiben másik vonatot választanak, úgy új helyjegyet kell váltani, amit díjmenetesen állít ki a vasúttársaság.

Az aktuális helyzetről információt kaphatnak a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. (Telekom hálózatból hívhatja a +36 30 499 4999-es telefonszámot, Yettel hálózatból a +36 20 499 4999-es, Vodafone hálózatból pedig a +36 70 499 4999-es számot.)

Az előzményeket tartalmazó korábbi híradásunk itt olvasható. 

MÁVINFORM