Hírfolyam

Ha csak a cégcsoport adott cégének híreire kíváncsi, válasszon céget.
2021. március 8. hétfő, 10.56

Egyenlő esélyek a MÁV-Volán-csoportnál

A MÁV-Volán-csoport felelős munkáltatóként kiemelten kezeli az esélyegyenlőség érvényesülését, így a nemek közötti esélyegyenlőség biztosítását is. A vállalatcsoport a jellemzően férfiak által ellátott munkakörökben is lehetőséget biztosít a nők elhelyezkedésére, illetve intézkedéseivel megteremti a női munkavállalók számára is a vonzó munkáltatói hátteret.

2021. február 26. péntek, 13.38

Már két buszgyártó céggel kötött együttműködési megállapodást a MÁV

Az INTER Traction Electrics Kft-vel és a BM HEROS Zrt-vel kötött megállapodást a MÁV a napokban. Ennek célja, hogy az abban résztvevők kiaknázzák a digitalizációban és az automatizálásban rejlő előnyöket, kihasználják a szinergiákat. Továbbá közös, összehangolt lépéseket tesznek annak érdekében, hogy Magyarország versenyelőnyét növelve egy jól képzett és az IPAR 4.0 kihívásoknak is megfelelő infrastruktúrával rendelkező gazdasági környezetet hozzanak létre, valamint az ehhez szükséges fejlesztések szakmai tartalmának összehangolására intézményes kereteket létesítenek. A jövőben további hasonló együttműködések megkötését is tervezi a MÁV.

2021. február 26. péntek, 11.57

Március 1-jétől Várpalota helyi autóbusz-bérletei is megvásárolhatók a MÁV applikációban és a pénztárakban

A MÁV-Volán-csoport közös fejlesztéseinek köszönhetően újabb város helyi bérletei lesznek elérhetők a MÁV-START jegyértékesítési rendszerében. Március 1-jétől már Várpalota helyi autóbusz-bérleteit is meg lehet váltani a MÁV applikációjában és a MÁV-START pénztáraiban, ennek köszönhetően az utasok számára gyorsabb és egyszerűbb lesz a vásárlás.

2021. február 23. kedd, 13.56

Ideiglenesen elköltöztek a jegypénztárak a Keleti pályaudvaron

Márciusban elkezdődhet az utascentrum építése a Keleti pályaudvaron. Az előkészületi munkák miatt az alagsort lezárták, a jegypénztárakat már elköltöztették az épületen belülre, a peronszintre. A várhatóan év végéig tartó felújítás ideje alatt a vasúttársaság a jegykiadó-automaták, a MÁV applikáció, illetve a megújult Elvira szolgáltatásait ajánlja a menetjegyek és bérletek megváltására. Pénztári szolgáltatás a 6. vágány melletti, belföldi jegyeket is értékesítő nemzetközi pénztárban és a 9. vágány közelében található belföldi pénztárban van.

2021. február 18. csütörtök, 16.38

Zöld úton járunk

A vasúttársaság a Vasút Európai Évéhez kapcsolódva indította el zöldkampányát, amelynek jelképe a "Zöld úton járunk" szlogennel felmatricázott TRAXX mozdony. A vonatjegyen mostantól mindenki leolvashatja, hogy mennyi szén-dioxid-kibocsátást takarított meg azáltal, hogy a vasutat választotta. A Volánbusz CNG és elektromos meghajtású autóbuszok beszerzésével és az üzemeltetésükhez szükséges infrastruktúra kialakításával járul hozzá a tisztább levegő és az élhetőbb környezet biztosításához.

2021. február 18. csütörtök, 11.37

Hetente már több ezren utaznak Budapest legújabb vasúti viszonylatán

A MÁV-START 2020 október végén indította el Rákos és Piliscsaba között közlekedő S76-os viszonylatát, mely új elővárosi és városon belüli kapcsolatokat hozott létre. Az észak-budai és a kelet-pesti agglomerációt összekötő járat fontos átszállási kapcsolatot biztosít a személyszállításba bevont külső körvasúton keresztül. Egyre többen ismerik a járat előnyeit, így a járványhelyzet ellenére is fokozatosan növekszik az utasok száma.

2021. február 16. kedd, 09.36

Több száz vasúti jármű újul meg

A MÁV-START kiemelt célja az üzemeltetett vasúti járművek szolgáltatási színvonalának növelése. A korábbi években megkezdett járműkorszerűsítési program eredményeként, 2020-ban a vasúttársaság több száz személykocsija, motorvonata és mozdonya újult meg, a munka pedig 2021-ben is folytatódik. 

2021. február 12. péntek, 05.26

Február 15-től a siófoki helyi autóbusz bérletek is megvásárolhatóak a MÁV applikációban és a pénztárakban

A MÁV és a Volánbusz stratégiai együttműködésének, közös fejlesztéseinek köszönhetően újabb város helyi bérletei lesznek elérhetők a MÁV-START jegyértékesítési rendszerében. Február 15-től már Siófok helyi autóbusz-bérleteit is meg lehet váltani a MÁV applikációjában és a MÁV-START pénztáraiban, ennek köszönhetően az utasok számára gyorsabb és egyszerűbb lesz a vásárlás.

2021. február 9. kedd, 16.08

Közös céget alapított a Mobiliti és a Volánbusz

Az MVM zöld közlekedés meghonosításáért felelős társasága, az MVM Mobiliti Kft. közös céget alapított a MÁV-csoporthoz tartozó Volánbusz Zrt.-vel az autóbusz-állomány környezetbarát fejlesztése érdekében, amely Mobiliti Volánbusz Kft. néven végzi tevékenységét. Az állami vállalatok együttműködése jelentős előrelépést hoz a közösségi közlekedés környezetbarát fejlesztésében, a környezetkímélő járművek arányának növelésében és az üzemeltetésükhöz szükséges infrastruktúra kialakításában.

Oldalak