» » » » » » » » » « « « « « « « « «
2019.07.13. OKT 15. sz. túra; Dobogókő - Rozália téglagyár
Persze, hogy fentről lefelé tűztük ki a menetet. A közel 23 km sokunknak már feszegeti erőnléte határait. Jobb a békesség, megyünk mi csak lefelé...
Egy kellemesen napos szombat reggel buszoztunk fel a hegyre a szokásos Pomázi átszállással MÁV-HÉV-ről buszra. Fent, a hegyen, a nagy forgalomra tekintettel nyitva a turistaház, betankoltuk a sütiket, kávékat és kerestük az irány lefelé, Terike meg is találta :-))
Az erdőben még a korábbi esőktől áztatta köveken lépegettünk, aztán rátértünk a Kanyargós patak melletti útra. A Hideg-lyuk barlang közelében víznyelőt kerültünk, aztán rácsodálkoztunk egy hatalmas, gyökerét mutogató óriásra. Kiérve egy tisztás bal szélén ereszkedtünk, sütött a napocska és a bokrokon ezernyi finom vadszeder kellette magát… nem sokáig, mert hatalmasat lakmároztunk belőlük, így a tél előtt töltődött a vitaminraktár! Pilisszentkereszten bélyegzés, majd ismét egy hosszabb lejtős szakasz következett. Elértük a Csobánka melletti nyerget, ahonnan remek kilátás nyílik Észak-kelet felé Csobánkára és Dél-nyugat irányában az Aranyvölgyi patak környezetére, a Budai hegyvidékre. Újra erdős rész, majd meredek emelkedő jött, mi meg mentünk fel a Kevély-nyeregre, ahol ismét bélyegzés következett. És itt történt az, hogy páran lelassulva, elköszöntünk a többiektől, ők továbbra is nagy tempóban ereszkedtek és tartottak a Bécsi úton át a Rozália Téglagyári végcél felé. Nekünk a Pilisborosjenő buszforduló szépen faragott váróterme nyújtotta a vigaszt, a maradék pár kilométer megtételére még visszalátogatunk ide.
» » » » » » » » » « « « « « « « « «
2019.08.10. OKT 16. sz. túra; Dobogókő - Pilisszentlászló
Persze, hogy ismét – mint legutóbb – fentről lefelé tűztük ki a menetet. A csapat együtt indult, de a vége megint elválás lett, de erről majd utoljára.
Ez a szakasz már a Visegrádi-hegység része. Váltakozó szinteken ereszkedtünk lefelé a hegyről, utunk tisztásokon keresztül ért el az első bélyegzőponthoz, a sikárosi erdészházhoz. Itt egy éles jobbfordulóval, letérve a széles aszfaltról, ismét erdős rész következett, majd változó szinteken, a Bükkös-patak medrét hídon keresztezve és egy erősebb ereszkedéssel, beértünk Pilisszentlászló házai közé. A végpont itt is a kocsma, ahol füzeteinket elláttuk pecsétekkel. A célfotó a főtéri templom melletti Szent László királyunk mellszobra. Következett megint az elválás, persze nem zokogva, de kissé morogva konstatáltuk, hogy két tagunk a nyári hőség ellenére továbbindult és a későbbi híradásokból megtudtuk: szerencsésen be is érkeztek a visegrádi kompkikötőhöz.
» » » » » » » » » « « « « « « « « «
2019.08.19. OKT 16. sz. túra; Pilisszentlászló - Visegrád
Az út örök, a csapat tagjai változnak. A krónikás, mint korábban, szép emlékeket hív elő az emlékezetből. Van is mire visszagondolni, ismét gyönyörűen napos a vidék, a látvány felejthetetlen, a társaság remek. De sajnos, „… nincsen rózsa tövis nélkül …” és ez a közmondás is csak a végén csattant, mint az ostor.
Kezdőkép ismét a szobor, aztán hamarosan emelkedős erdő és nem sokára, az út negyedénél már itt is az első bélyegzőpont a Pap-réti erdészháznál. Továbbindulva a Vízverés nyerge tisztáson emlékkő, innen nem messze van Urak asztala (594 m), és itt a térkép elhagyott katonai létesítményeket, légvédelmi rakéta osztály egységeket mutat, de most nem teszünk kitérőt. Az erdő az erős napocska ellenére nem forró, inkább hűs, nyugtató. A fák takarnak. Az Őr-hegy oldalában gyönyörű látvány a Duna kanyarja, balra fent valahol Prédikálószék, mögötte a Rám-szakadék, szemben velünk a folyó jobb (nekünk most a bal) partján Dömös házainak halvány foltja. Tovább ereszkedünk és hamarosan elérjük Visegrád körzetét. Ez azért látszik meg azonnal, mert innentől az erdei utak szegélyezettek, karbantartott, murvás kővel kirakottak, mindenhol fából készült szemetes tárolók. Beérünk a civilizált környezetbe, az utakon és parkolókban hatalmas a forgalom. Mi becélozzuk Nagyvillám kilátó tornyát és megejtjük a pecsételés megszokott rituáléját. Rövid pihenő után ismét a Kéken, a Fellegvár parkolójánál egy pillantás a várba igyekvőkre, majd itt érjük el a Dél-nyugati gerincen leereszkedő utat, ami néhol már igencsak meredek (úgy látszik: fáradunk, mert ez az út most megviseli a lábat). A faluban kiérünk a révhez a partra, ahol visszatekintve a várra, pecsételünk. A következő képen már látszik a busz is, amivel Szentendrén át érjük majd el a MÁV-HÉV-et. De ekkor jött a tövis…
… felszállva a buszra ugyanis, az becsukta ajtaját és mi foglyok lettünk. Olyan nagy volt benn a meleg és rossz a levegő, hogy pillanatok alatt csurgott rólunk a víz. Ablaknyitásra esély sem volt, eredetileg légkondicionáló berendezésesre tervezték a buszt. Csak éppen az elromlott. Majd egy óra múlva ernyedten érkeztünk Szentendrére és ájultan haza. De kibírtuk!
» » » » » » » » » « « « « « « « « «
2019.09.06. Balaton Körtúra 1. sz. túra:
Balatonaliga vá. – Balatonkenese vá.
Egy 50. érettségi találkozó okán keveredtünk a Balatonhoz, de már régen fentem a fogam ennek a remek kis hazai túrának a teljesítésére (és ha már szakosztályunk nagy öregjei alkották: Marosi Miklós és Gyetvai Ferenc, akik az ősbejárást végezték és Bogschütz Béláné Csilla, aki közreműködött az igazoló füzet szerkesztésében).
Balatonkenesén hagyva a kocsit, busszal mentünk a túra kezdőpontjára, Balatonaliga vasútállomásra, ahol mindjárt a történelmi alaktól, Gróf Széchenyi Istvántól látható egy idézet.
„NEM HAL MEG AZ,
KI MILLIÓKRA KÖLTI
DÚS ÉLTE KINCSÉT,
ÁMBÁR NAPJA MÚL”
Háttérben egy kis vasút-szakma is feltűnik (otrf. és optikai kábel leágazás). Az út végig aszfalton, vagy néha füves területen, parkon át vezet. Igényes térkövezés, burkolat, csodaszép nyaralók, rendben tartott kertek. És akkor szinte ordít a képen látható megoldás: vagyis nem oldották meg az építők, a szintcsökkenés miatt az eredetileg a földben lévő betonalap szabálytalan alakú felső része megérdemelt volna egy újrabetonozást, egy fejet az elektromos oszlop alapjának. Aligán két helyen is kimehettünk a magas-part fal éléhez. Most kicsit párás idő lévén nem látszódtak jól a túlpart hegyei, sajnos. Akarattyán körforgalom, a világháborús emlékműnél karbantartó szorgoskodott. Korábban ilyet sem láttunk, sokáig nem volt a falvakban, városokban gazdája a közterületnek. Most van!
Az alagútnál a Kisfaludy kilátótól indulva leereszkedtünk a sínekhez, készült pár kép a szakmai kíváncsiság okán. Mennyire változik majd a táj a sok telepítendő oszlop miatt? Az itt élő madarak elviselik-e majd a nagyfeszültséget? Mikor lesz majd annyi szerelem-lakat a korláton, hogy az leszakadással fenyeget? Ez után mindjárt a parkba érkeztünk, ahol Rákóczi fejedelem fája fogadott. Sajnos a szilfa már nem él, platánfával pótolták.
De miért is”Akarattya”? Nos, a népi rege szerint Rákóczi, amikor erre járt, a róla később elnevezett szilfához kötötte lovát és hirdette a nép „akarattyát”. További érdekesség még a parkban „A Harmadik Évezred Kapuja”, kéz-pár, ami egy kaput formáz. Át lehet sétálni alatta, olyan nagyméretűek a kezek. Kedves figyelmesség a település újszülöttjeire történő megemlékezés: születésükkor kapják ezeket a kis macikat, emlékül. Majd ha felnőnek (és addig még kitartanak itt a parkban) megnézhetik a róluk készült mementót.
Átvágtunk a parkon és visszatértünk a magas-part élére, ahonnan (letérve a Balaton Körtúra füzetben ajánlott útvonalról) egy alkalmas lejtős úton ereszkedtünk Balatonkenese-Üdülőtelep vasúti megállóhelyig. A táblán azonban Csittényhegy virított! Mi is történt? Tán eltévedtünk? Talán nem, gyorsan előkaptam a kisokost és valóban, átnevezték ezt a megállóhelyet, de szerencsére „Elvira barátnőnk” még ismeri a régi nevet is! Végül emeletes üdülők között értünk ki a partra és a strand előtt jól esett fáradt lábainkat a tóban nyugtatni. Végül visszaértünk Balatonkenese vasútállomásra.
» » » » » » » » » « « « « « « « « «
2019.09.18. OKT 23. sz. túra; Putnok - Uppony
Ez a mai kb. 10 km-es túra csak egy kis része, mintegy ötöde a teljes 23. szakasznak, de mi ennek is örültünk, hiszen ez már távol van Budapesttől, ide nekünk nehezebb megszervezni a napot. Ez is most éppen annak köszönhető, hogy a VTSZ nem messze ide, az Egertől közúton mintegy 18 km-re lévő Bogácsra szervezte négy napos Őszi Csillagtúráját és mivel oda is (eléggé el nem ítélhető módon…), kocsival közlekedtünk volna, így hát az első nap reggelén korai indulással és az M3-as használatával, már 10 óra körül megérkeztünk Putnok vasútállomására és pár percen belül már ott álltunk a Sajó hídjánál.
Az első pár kilométer az aszfalton vezet, nem túl forgalmas a szakasz, érdekesség csak a padkánál volt található, egy személyi igazolvány képében. Felvettem, nézegettem, majd zsebre tettem, később visszatérünk sorsára. Mellettünk vonatok nélkül (2009. december 13. óta), az ország egyik legszebb vasútvonalának sínpárja kanyarog, de sajnos itt már nincs közlekedés, a pályát több helyen is hegyomlások zárják el. Csak reménykedhetünk, hogy talán egyszer Putnok-Szilvásvárad közé is visszatér a forgalom, a kerekek csattogása, mozdonyok pöfékelése. Addig is, amíg ez megvalósul, lehetne itt például hajtányozni, jönnének a vasútbarátok csőstől.
Betérve az erdőbe a Határ-völgyi patak most száraz medrét követve egy emelkedő úton találtuk magunkat, ami egész magasra egyenletes emelkedéssel visz fel. Megérkezve a Koloska-tetőre, jobbra egy kis kitérővel a korabeli földvár barlangját láthatnánk, ha megkerestük volna. Szoros az idő ezért folytattuk utunkat, elhaladunk a Szilas-tető (395 m), majd a Három-kő-bérc (461 m) mellett és egy jobb kanyarral megkezdjük az ereszkedést Uppony község széléig. Itt favágás-aprítás nyomait látva beérünk a faluba és bélyegzünk. Messziről még látjuk az Upponyi-szoros két hegyét, mögötte a Lázbérci víztározóval, de erre ma már nincs idő. Nemsokára jött a busz, ami visszavitt bennünket Putnok vasútállomására. A buszon a körzet egy másik, szintén szép arcát láthattuk, takaros falukon keresztül (Uppony-Borsodbóta-Sajómercse-Sajóvelezd-Putnok), szép tájakon vezet az út. Putnokon a személyi igazolványt a város rendőrségén nem fogadták el, mentünk a Kormányhivatalba, még éppen nyitva találtuk. Jegyzőkönyv felvétele után megszabadultam tőle, de sajnos tulajdonosa kicsit elkapkodta a dolgot: már aznap délelőtt csináltatott magának itt egy másikat, így ezt, a találtat a későbbiekben kidobják. Hiába találtam hát meg, a tulajdonosának nem volt vele szerencséje.
Lejegyezte: Sándor Tibor
Fotók: Honvári Terézia és Sándor Tibor
