Hírfolyam

Ha csak a cégcsoport adott cégének híreire kíváncsi, válasszon céget.
2021. június 15. kedd, 15.31

Sok fejlesztéssel, erős turisztikai szezonra készül a MÁV-Volán-csoport

A nyári menetrend bevezetésével tovább javul a Balaton vasúti és autóbuszos elérhetősége

Minden eddiginél jobb nyári menetrendet állított össze a MÁV-START és a Volánbusz, hogy minél több turista, nyaraló, kiránduló vagy Balaton környéki lakos számára kínáljon kedvező és az autózással szemben versenyképes utazási ajánlatot. A járványhelyzet javulásával és a korlátozások enyhítésével jelentős forgalomra számítanak a közlekedési társaságok. Az utazási kedv elérheti a 2019-es rekordévet, amikor 1,65 millióan utaztak vonattal a Balatonhoz. Több kiemelt fejlesztésre alapozva készülhet az idei évre a MÁV-Volán-csoport: elkészült a villamosítás Székesfehérvár és Balatonfüred között, melynek köszönhetően csökken a menetidő, és csendesebb, környezetbarátabb villamosvontatású szerelvények közlekedhetnek. A Déli partra új emeletes, KISS motorvonatokon is suhanhatnak az utasok, emellett óránként modern InterCity-kocsikat is igénybe vehetnek. A Dunántúl északi részének helyközi-elővárosi autóbuszvonalaira pedig folyamatosan érkeznek a Volánbusz új, MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós járművei.

A vasúti nyári főszezon június 19-i kezdete előtt néhány nappal, június 16-tól nagymértékben átalakul a Balaton térségében közlekedő autóbuszjáratok menetrendje is, így az ország számos pontjáról könnyebben elérhetővé válik a tó a nyári időszakban. A MÁV-Volán-csoport integrációnak köszönhetően a Volánbusz a vasúti közlekedéshez hangoltan több új járatot indít hazánk kedvelt üdülőhelyéhez, meglévő kínálatát pedig több viszonylaton jelentősen bővíti, módosítja, hogy ezzel is segítse a belföldi turizmus élénkítését. Egész nyáron igénybe lehet venni a tavalyról ismert Balaton 24 és 72 napijegyeket, valamint azok idei kiterjesztését a Balaton 24/72 Duo napijegyeket. A kedvezmények sorában újdonság a MÁV-START Balaton Okosjegye, a biciklisek számára pedig változó árazású, a kerékpárszállító kocsival közlekedő vonatok esetében sokkal olcsóbb tarifát kínálnak.

2021. június 14. hétfő, 12.00

Június 15-től Szombathely helyi autóbusz-bérletei is megvásárolhatóak a MÁV applikációban

Június 15-től Szombathely helyi autóbusz-bérleteit is meg lehet váltani a MÁV applikációjában és a vasúti személypénztárban. Ezzel tizenegyre nőtt azon városok száma, ahol az utasok számára gyorsabb és egyszerűbb bérletváltási lehetőséget biztosít a MÁV-Volán- csoport közös fejlesztése.

2021. június 12. szombat, 08.07

Több mint 300 új kerékpártároló kiépítését kezdte meg a vasúttársaság a ceglédi vonalon

Az idei évben közel 30 helyszínen, összesen több mint 1400 férőhelyű B+R parkolót épít ki a vasúttársaság. Több állomáson és megállóhelyen befejeződtek a munkálatok és van, ahol most is dolgoznak. A ceglédi vonal mentén további öt állomás mellett kezdődött meg a kerékpártárolók kivitelezése júniusban.

2021. június 11. péntek, 10.17

Hosszú ideje Zugló együttműködésére vár a MÁV a Francia úti helyzet megoldása érdekében

A Francia úton felhalmozott illegális hulladékhalmok okozta problémák megkeserítik az ott élők mindennapjait. A hulladék elszállítása újra és újra jelentős anyagi terheket ró a vasúttársaságra, amely egyéb, fejlesztendő területektől vonja el a forrást. A Francia úton jelentkező súlyos gondok hatékony kezelése érdekében az elmúlt években a MÁV több alkalommal kezdeményezett egyeztetéseket a helyi önkormányzattal, eddig sikertelenül. 

2021. június 8. kedd, 17.50

Jelentős az előrehaladás a Nyugati tetőszerkezetén és a csarnokban

Június 19-től egy hónapig szünetel a forgalom a Nyugatiban

A Nyugati pályaudvar tetőfelújítása mellett a vasúttársaság június 19-étől július 17-éig kiemelt karbantartásokat végez a pályaudvaron, annak teljes lezárásával.

2021. június 5. szombat, 15.01

Harminc éves a folyamatosan fejlődő hazai InterCity-közlekedés

Harminc évvel ezelőtt, 1991. június 2-án indult Magyarországon az első InterCity-vonat Miskolcra. Azóta a hazai távolsági szolgáltatás alapját jelentő járatokat évente közel 10 millióan választják, és a szolgáltatás színvonala rendületlenül emelkedik. 

1. osztályú kocsi

2021. június 4. péntek, 10.00

Nohabbal Balatonfüredre

Két előszezoni hétvégén, június 5-6-án és 12-13-án Nohab-vontatású retró vonatokkal lehet utazni a Balaton északi partján. A nosztalgiázást követően a tónál maradók számára, az egy-, illetve háromnapos napijegyekkel lehetőségük van a korlátlan utazásra a környéken.

2021. június 3. csütörtök, 10.39

Vers a peronon - Nyáron és ősszel már országszerte hallhatók versek a vasút- és buszállomásokon

A tavalyi nagy siker után, idén már nem csak a Balatonnál, hanem országosan is hallhatók lesznek versek június 4-étől október 6-áig a MÁV-Volán-csoport, valamint a GYSEV összesen 71 vasút-, illetve autóbusz-állomásán. A balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett Vers a peronon kulturális kezdeményezésnek köszönhetően, magyar költők verseit kiváló művészek előadásában élvezhetik az utazók.

2021. május 27. csütörtök, 09.34

Megkezdődött az iskolák bevonása az Ütközéspont kampányba

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) közreműködésével az általános iskolák felső tagozatosai és középiskolások hamarosan megkapják a MÁV közlekedésbiztonsági kampányának felhívását, így annak legfontosabb üzenetei közvetlenül is eljuthatnak a pedagógusokhoz és a diákokhoz. Az Ütközéspont kampány célja a veszélyforrások tudatosítása, valamint felhívni a közúti közlekedésben résztvevők figyelmét a közlekedési szabályok betartásának fontosságára. Az edukációs kezdeményezés egyik kiemelt célcsoportja a már önállóan közlekedő tizenévesek és fiatal felnőttek, akik jellemzően kerékpárral vagy gyalogosan tévednek a sínekre, illetve járművek utasaiként. 

Oldalak