Ausztria - Linz, Salzburg, Innsbruck

Ausztria legfontosabb kelet-nyugati irányú vasúti fővonala, a Westbahn Bécsből indul Linzen és Salzburgon át Innsbruckba, az Alpok egyre magasabb hegyeivel körülvéve. A fő vasúti csomópontokon leszállva nemcsak hangulatos nagyvárosokat tekinthet meg, hanem a csatlakozó mellékvonalakon közlekedő vonatokkal a legszebb osztrák nyaralóhelyekhez juthat el, ahol kristálytiszta hegyi tavak, fenséges kolostorok, erdők közt kanyargó kisvasutak, gyógyfürdők, és a legjobb síterepek várják a látogatókat.

E látványosságok kedvező áron fedezhetők fel egy hosszú hétvége - vagy egy rövidebb nyaralás - keretében az új kirándulójegyekkel. A korábbi linzi és salzburgi kirándulójegyek mellett Innsbruckba, és számos más közkedvelt üdülőhelyre is kínáljuk a négy napig érvényes menetjegyeket - már 89 €-tól!

Budapest és Salzburg között napi hét (visszaúton napi hat) alkalommal közlekedik az Osztrák Vasutak (ÖBB) modern vonata, a railjet. A railjet-szerelvényeken a korábbi 2. és 1. osztályú kocsik Economy illetve First néven várják utasaikat, a Business-fülkék pedig önálló kocsiosztályként kerülnek értékesítésre - a lent ismertetett kedvezmények (SparSchiene, kirándulójegy) azonban továbbra is érvényesek maradnak rá.
A First és Business osztályon utazókat saját konnektorokkal felszerelt, állítható, bőrhuzatú ülések, kényelmes üzlet munkát biztosító asztalok és újságok várják. A kocsik kísérője ezeken az osztályokon az ülőhelyen szolgálja fel az ételt, míg az Economy osztály utasait bárkocsi várja. A Business osztály pótdíja nyugodtabb munkavégzési lehetőséget és egy üdvözlő italt garantál.
A mozgássérültek akadálymentes utazását a vonat saját emelője és speciális WC-je biztosítja, a gyermekek számára pedig az egyik kocsiban filmeket vetítenek.

A railjet-eken felül késő esti/hajnali érkezésekkel és indulásokkal az éjszakai EuroNight vonatok is igénybevehetők linzi és salzburgi közvetlen utazásra.

Odaúti menetrendek

Reggel és délelőtt

  rj 162 rj 60 rj 62 rj 64
  railjet railjet railjet railjet
  Bármilyen 1. osztályú menetjegy vagy bérlet mellé váltott 15 €-s pótjeggyel a Business-osztály is igénybevehető.A vonatban osztrák étkezőkocsi közlekedik. A képjelre kattintva letöltheti az étlapot.
A vonatban a kerekesszékesek akadálymentes utazását biztosító kocsi közlekedik, beépített emelővel.Az Economy osztályon kézikocsiról vásárolhatók rágcsálnivalók és italok. A képjelre kattintva letöltheti a kézikocsi árukínálatát.

Budapest-Keleti 6:05 7:10 9:10 11:10
Kelenföld 6:19 7:24 9:24 11:24
Tatabánya | 7:58 9:58 11:58
Győr 7:29 8:32 10:32 12:32
Mosonmagyaróvár 7:47 8:50 10:50 12:50
Hegyeshalom 8:02 9:02 11:02 13:02
Wien Westbf. 9:12 10:12 12:12 14:12
St. Pölten 9:54 10:54 12:54 14:54
Linz Hbf. 10:45 11:45 13:45 15:45
Salzburg Hbf. 11:52 12:52 14:52 16:52
Innsbruck Hbf. 13:40      
Feldkirch 15:44      

Délután és este

  rj 66 rj 68 rj 42 EN 466 EN 462
  railjet railjet railjet Wiener Walzer Kálmán Imre
  Bármilyen 1. osztályú menetjegy vagy bérlet mellé váltott 15 €-s pótjeggyel a Business-osztály is igénybevehető.A vonatban osztrák étkezőkocsi közlekedik. A képjelre kattintva letöltheti az étlapot.
A vonatban a kerekesszékesek akadálymentes utazását biztosító kocsi közlekedik, beépített emelővel.Az Economy osztályon kézikocsiról vásárolhatók rágcsálnivalók és italok. A képjelre kattintva letöltheti a kézikocsi árukínálatát.
Bármilyen 1. osztályú menetjegy vagy bérlet mellé váltott 15 €-s pótjeggyel a Business-osztály is igénybevehető.A vonatban osztrák étkezőkocsi közlekedik. A képjelre kattintva letöltheti az étlapot.
A vonatban a kerekesszékesek akadálymentes utazását biztosító kocsi közlekedik, beépített emelővel.Az Economy osztályon kézikocsiról vásárolhatók rágcsálnivalók és italok. A képjelre kattintva letöltheti a kézikocsi árukínálatát.
Bármilyen 1. osztályú menetjegy vagy bérlet mellé váltott 15 €-s pótjeggyel a Business-osztály is igénybevehető.A vonatban osztrák étkezőkocsi közlekedik. A képjelre kattintva letöltheti az étlapot.
A vonatban a kerekesszékesek akadálymentes utazását biztosító kocsi közlekedik, beépített emelővel.Az Economy osztályon kézikocsiról vásárolhatók rágcsálnivalók és italok. A képjelre kattintva letöltheti a kézikocsi árukínálatát.
A vonatban Bécsig az Utasellátó étkezőkocsija közlekedik. A képjelre kattintva letöltheti az étlapot.A fekvőhelyes- és hálókocsik kísérőjénél italok és rágcsálnivalók kaphatók. A választék a képjelre kattintva tekinthető meg. A vonatban 1. osztályú kocsi nem közlekedik!A fekvőhelyes- és hálókocsik kísérőjénél italok és rágcsálnivalók kaphatók. A választék a képjelre kattintva tekinthető meg.
Budapest-Keleti 13:10 15:10 17:10 19:10 21:10
Kelenföld 13:24 15:24 17:24 19:24 21:24
Tatabánya 13:58 15:58 17:58 19:58 21:58
Győr 14:32 16:32 18:32 20:32 22:32
Mosonmagyaróvár 14:50 16:50 18:50 20:50 22:50
Hegyeshalom 15:02 17:02 19:02 21:02 23:02
Wien Westbf. 16:12 18:12 20:12 22:16 0:09*
St. Pölten 16:54 18:54 20:54 23:07 0:51
Linz Hbf. 17:45 19:45 21:45 0:02 1:58
Salzburg Hbf. 18:52 20:52 22:52 1:16 3:26
Innsbruck Hbf.       3:32  
Feldkirch       5:40  

* Wien Hütteldorf

Visszaúti menetrendek

Reggel és délelőtt

  EN 463 EN 467 rj 49** rj 61
  Kálmán Imre Wiener Walzer railjet railjet
  A vonatban 1. osztályú kocsi nem közlekedik!A fekvőhelyes- és hálókocsik kísérőjénél italok és rágcsálnivalók kaphatók. A választék a képjelre kattintva tekinthető meg. A vonatban Bécstől az Utasellátó étkezőkocsija közlekedik. A képjelre kattintva letöltheti az étlapot.A fekvőhelyes- és hálókocsik kísérőjénél italok és rágcsálnivalók kaphatók. A választék a képjelre kattintva tekinthető meg. Bármilyen 1. osztályú menetjegy vagy bérlet mellé váltott 15 €-s pótjeggyel a Business-osztály is igénybevehető.A vonatban osztrák étkezőkocsi közlekedik. A képjelre kattintva letöltheti az étlapot.
A vonatban a kerekesszékesek akadálymentes utazását biztosító kocsi közlekedik, beépített emelővel.Az Economy osztályon kézikocsiról vásárolhatók rágcsálnivalók és italok. A képjelre kattintva letöltheti a kézikocsi árukínálatát.
Bármilyen 1. osztályú menetjegy vagy bérlet mellé váltott 15 €-s pótjeggyel a Business-osztály is igénybevehető.A vonatban osztrák étkezőkocsi közlekedik. A képjelre kattintva letöltheti az étlapot.
A vonatban a kerekesszékesek akadálymentes utazását biztosító kocsi közlekedik, beépített emelővel.Az Economy osztályon kézikocsiról vásárolhatók rágcsálnivalók és italok. A képjelre kattintva letöltheti a kézikocsi árukínálatát.
Feldkirch   0:16    
Innsbruck Hbf.   2:21 5:02  
Salzburg Hbf. 2:13 4:34 7:08 9:08
Linz Hbf. 3:40 6:04 8:15 10:15
St. Pölten 5:00 7:02 9:05 11:05
Wien Westbf. 5:47* 7:56 9:48 11:48
Hegyeshalom 6:55 8:55 10:55 12:55
Mosonmagyaróvár 7:06 9:04 11:04 13:04
Győr 7:24 9:21 11:21 13:21
Tatabánya 8:01 9:55 11:55 13:55
Kelenföld 8:38 10:32 12:32 14:32
Budapest-Keleti 8:54 10:49 12:49 14:49

*: Wien Hütteldorf
**: Innsbruck és Bécs között közlekedik: vasárnap kivételével naponta

Délután és este:

  rj 63 rj 65 rj 67 rj 165
  railjet railjet railjet railjet
  Bármilyen 1. osztályú menetjegy vagy bérlet mellé váltott 15 €-s pótjeggyel a Business-osztály is igénybevehető.A vonatban osztrák étkezőkocsi közlekedik. A képjelre kattintva letöltheti az étlapot.
A vonatban a kerekesszékesek akadálymentes utazását biztosító kocsi közlekedik, beépített emelővel.Az Economy osztályon kézikocsiról vásárolhatók rágcsálnivalók és italok. A képjelre kattintva letöltheti a kézikocsi árukínálatát.
Bármilyen 1. osztályú menetjegy vagy bérlet mellé váltott 15 €-s pótjeggyel a Business-osztály is igénybevehető.A vonatban osztrák étkezőkocsi közlekedik. A képjelre kattintva letöltheti az étlapot.
A vonatban a kerekesszékesek akadálymentes utazását biztosító kocsi közlekedik, beépített emelővel.Az Economy osztályon kézikocsiról vásárolhatók rágcsálnivalók és italok. A képjelre kattintva letöltheti a kézikocsi árukínálatát.
Bármilyen 1. osztályú menetjegy vagy bérlet mellé váltott 15 €-s pótjeggyel a Business-osztály is igénybevehető.A vonatban osztrák étkezőkocsi közlekedik. A képjelre kattintva letöltheti az étlapot.
A vonatban a kerekesszékesek akadálymentes utazását biztosító kocsi közlekedik, beépített emelővel.Az Economy osztályon kézikocsiról vásárolhatók rágcsálnivalók és italok. A képjelre kattintva letöltheti a kézikocsi árukínálatát.
Bármilyen 1. osztályú menetjegy vagy bérlet mellé váltott 15 €-s pótjeggyel a Business-osztály is igénybevehető.A vonatban osztrák étkezőkocsi közlekedik. A képjelre kattintva letöltheti az étlapot.
A vonatban a kerekesszékesek akadálymentes utazását biztosító kocsi közlekedik, beépített emelővel.Az Economy osztályon kézikocsiról vásárolhatók rágcsálnivalók és italok. A képjelre kattintva letöltheti a kézikocsi árukínálatát.
Feldkirch       12:15
Innsbruck Hbf.       14:20
Salzburg Hbf. 11:08 13:08 15:08 16:08
Linz Hbf. 12:15 14:15 16:15 17:15
St. Pölten 13:05 15:05 17:05 18:05
Wien Westbf. 13:48 15:48 17:48 18:48
Hegyeshalom 14:58 16:58 18:58 19:58
Mosonmagyaróvár 15:04 17:04 19:04 20:04
Győr 15:21 17:21 19:21 20:26
Tatabánya 15:55 17:55 19:55 |
Kelenföld 16:32 18:32 20:32 21:42
Budapest-Keleti 16:49 18:49 20:49 21:59

A közvetlen railjet-szerelvények összefoglaló menetrendjét az alábbi linkekről tölthetik le pdf-formátumban:

Budapest - Bécs - Linz - Salzburg
Salzburg - Linz - Bécs - Budapest

A többi csatlakozó vonatot tartalmazó menetrendi mezők az alábbi linkekről tölthetők le pdf-formátumban:

Bécs - Linz - Salzburg - Innsbruck - Feldkirch
Feldkirch - Innsbruck - Salzburg - Linz - Bécs

Árajánlataink Linzbe és Salzburgba

Figyelem! Az itt ismertetett menetjegyek Ausztriában kizárólag az ÖBB által üzemeltetett vonatokon (railjet, ICE, EC, IC, ÖBB-IC, EuroNight, REX, R, S-Bahn, D-Zug)érvényesek, a magánvasutak (pl. westbahn) járatain nem!

Kirándulójegyek:

Linz: 35 €
Salzburg: 39 €
Bad Ischl, Bad Gastein, Zell am See, Kitzbühel: 69 €
Radstadt: 79 €
Jenbach, Innsbruck: 89 €

A kirándulójegy az érvényesség első napjától számítva négy napig érvényes, oda-vissza utazásra korlátozások nélkül valamennyi közvetlen vonatra, és átszállásos eljutásra is - de kizárólag a Hegyeshalom - Bécs - St.Pölten - Linz - Salzburg útvonalon, és csak 2. osztályon.

Gyermekek a fenti menetdíjak felét fizetik.

Figyelem! Ezek a kirándulójegyek a települések tömegközlekedési hálózatán nem érvényesek!

CityStar

Amennyiben a kirándulójegy időtartamánál hosszabb időt töltene ezeken a célállomásokon, Linzben illetve Salzburgban, így sem marad kedvezmény nélkül!

Az oda-vissza érvényes CityStar menettérti jegyet elsősorban a kisebb csoportoknak – családoknak, házaspároknak, baráti társaságoknak – ajánljuk. Az 1. és 2. osztályra is váltható jegyek ára az együttutazók számától függ. Valamennyi jegy érvényessége egy hónap.

A City-Star jeggyel maximum 5 felnőtt és 1 gyermek utazhat együtt, vagy pedig minden egyes felnőtt helyett legfeljebb két gyermek. Az első felnőtt a City-Star alapdíját fizeti meg (egyedül utazó gyermekek ennek a felét), míg a minden egyes további felnőtt esetében az alapdíj fele.

Gyermekek szüleik vagy nagy szüleik kíséretében díjmentesen utazhatnak, a nem családtag gyerekek mindegyike az alapdíj felét kell, hogy megfizesse.

A CityStar menetjegyek alapdíja Budapestről (vidéki kiindulásiállomások esetében az árat az osztrák határtól való távolsághatározza meg):

  2. osztály 1. osztály
2. díjövezet 80,60 € 120,60 €
3. díjövezet 106,60 € 159,80 €

A 2. díjövezetbe a következő célállomások tartoznak:

Bad Ischl, Gmunden, Linz, Mariazell, Salzburg, Steyr, Wels

A 3. díjövezetbe a következő célállomások tartoznak:

Bad Gastein, Bludenz, Bregenz, Feldkirch, Jenbach, Innsbruck, Kitzbühel, Zell am See

Linz, Hauptplatz - forrás: linz.at

Tradíciók és modernizmus találkozása, megannyi rekorddal – ezt kínálja Felső-Ausztria tartományi székhelye, Linz, amely az egyik legfontosabb iparváros, és a 2009-es évben Európa egyik kulturális fővárosa is volt egyben. Az ipari hangulatból azonban a régi várhegyen, vagy a Duna partján semmit sem érezhetünk, ehelyett olyan különlegességeket találhatunk, mint Ausztria legnagyobb templomát, és a világ legmeredekebb, nem fogaskerekű vasútvonalát – a 105 ‰-es emelkedőt leküzdő Pöstlingbergbahn-t. Szeptember elején az egyedülálló hang- és fényjátékok, a Linzer Klangwolke miatt érdemes felkeresni a várost, ahonnan azonban nem esik messze Kremsmünster vagy St. Florian kolostora (s a városban, mely a legenda szerint a tűzoltók védőszentjének hamvait rejti, egy igen látványos tűzoltómúzeumot is megtekinthetünk), Mauthausen koncentrációs tábora, vagy éppen Steyr, melynek Christkindl nevű városrésze egész évben karácsonyi hangulatot áraszt, és ahonnan a legöregebb osztrák kisvasút, a Steyrtalbahn indul útjára a nyári hétvégeken.

Salzburg, Mirabell-kastély - forrás: Salzburg Tourismus

Salzburg mai hangulatát és képét elsősorban leghíresebb szülötte, Mozart határozza meg – szülőháza és egykori lakóháza mellett az ő művei szólalnak meg minden évben a Festspielhaus-ban, s legismertebb operáit adják leggyakrabban elő a híres bábszínházban. Az utcák névtábláin pedig Varázsfuvola szereplői köszönnek vissza, ha a zeneszerző egykori kenyéradóinak, a hercegérsekeknek a palotáit szeretnénk felkeresni. A Hohensalzburg tekintélyt parancsoló erődje, a Mirabell-palota törpeszobrai, a Residenz dísztermei és Hellbrunn vízi játékai ugyanúgy megragadó tanúi az fényűző múltú és jelenű városnak, mint a Getreidegasse díszes cégérei. A „zene fővárosának” pedig az elővárosai is számos zenei emléket hordoznak – mint például a Salzburger Lokalbahn századfordulós szerelvényeivel is felkereshető Oberndorf, ahol egy karácsony este először hangzott fel a „Csendes éj”, miután az orgona fújtatóját kirágták az egerek…

A Salzach partjáról is látható alpesi tájak könnyen felkereshetők az ÖBB vonataival, vagy a szomszédos Bajorországba kirándulást téve – ha viszont a továbbutazást választjuk, II. Lajos saját Versailles-éhez, a 130 éves gőztramway-jal és gőzhajóval megközelíthető Herrenchiemsee-hez juthatunk el.

Salzburg és Innsbruck között a Pinzgau kapuja, Zell am See, a Tauern-hágónál fekvő Radstadt, valamint a "világ legaktívabb völgyének" a Zillertal-nak a bejárata, Jenbach télen és nyáron is kedvező kikapcsolódási lehetőségeket biztosítanak, nemcsak az erdei utaknak és a sípályáknak, hanem az olyan közismert kisvasutaknak, mint a Pinzgauer Lokalbahn, a Zillertalbahn és a Taurachbahn. Jenbach-ból indul útjára Ausztria legöregebb fogaskerekű vasútja is, a magashegyi fennsíkon fekvő Achensee-hez.

Innsbruck, Innrain - fotó: dr. Sinka PéterInnsbruck nem véletlenül nevezi magát az Alpok fővárosának – a 2000 méter magas hegyek árnyékában azonban valóban ezt érezhetjük. A kései középkor hangulatát idéző, a helyi Hofburgnak és a Goldenes Dachl-nak helyet adó óváros házai mögött ugyanezt a kulisszát élhetjük át, mint Wilten templomainál – s a kötélpályákon felutazva alig néhány perc alatt a világ a mi lábunk előtt is heverhet!

A legfontosabb osztrák fővonal, a Bécs és Innsbruck között Westbahn a tartományi fővárosokon kívül is számos érdekes úticéllal szolgál, amelyek egy átszállással könnyen elérhetők. Sankt Pölten-ből a lenyűgöző kisvasúttal a világhírű kegyhely, Mariazell, vagy Amstettenből a Mostviertel tájai, amely a helyi vadkörtéből készült borról híres, hanem mint Ausztria bölcsője is. Linz és Salzburg között Attnang-Puchheim a legfontosabb átszállóhely, ahol a Salzkammergut tavai, sóbányái és hangulatos kisvárosai közé juthatunk el a csatlakozó vasútvonalon. Gmunden kerámiaiparával, és a világ legkisebb villamosüzemével csábít felfedezésre, míg Bad Ischl-ben Lehár villájának és Ferenc József vadászkastélyának meglátogatása után magunk is megkóstolhatjuk az uralkodó nagy kedvencét, az eredeti ischlert a Zaunert cukrászdában.

Bad Ischl, Kaiservilla - fotó: dr. Sinka Péter

Linkek:

Az osztrák vasút honlapja: www.oebb.at

Osztrák turisztikai ajánlatok: www.austria.info

Nemzetközi menetjegye mellé vegye meg Atlasz biztosítását online módon itt.

Aktuális euró árfolyam

A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban, illetve összes nemzetközi járatunkon – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.

A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:

1 € = 310 Ft

2014. július 26-tól:

1 € = 315 Ft

Állomáskereső

MÁVDIREKT

telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége belföldről: 06 (40) 49 49 49,
külföldről: +36 1 444 44 99

Bejelentkezés az e-Ticketbe