2012. augusztus 21. | Hír

Újraindult a személyes vasúti menetjegykiadás Ferihegyen

Újra lehet pénztárban vasúti menetjegyet váltani Ferihegyen. A MÁV-START Zrt. a vasúti megállóhelyre telepített konténer pénztárával a kényelmes és komfortos utazás jobb feltételeit szeretné megteremteni utasai számára a napi ezres nagyságrendű utasforgalmat lebonyolító helyszínen.

A Ferihegy megállóhely fontos szerepet játszik az elővárosi hivatásforgalomban, hiszen Budapesten több BKV járat is erre a megállóhelyre hord rá. A megállóhely ezres nagyságrendű napi utasforgalmában csak kismértékű csökkenést tapasztaltunk a Ferihegy 1-es termináljának bezárása következtében, így jó döntésnek bizonyult, hogy az elővárosi vonatok mellett az InterCity szerelvényei továbbra is megállnak itt. A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér 1-es termináljának bezárása után a forgalom átterelődött a 2-es terminálra, így immár minden vonaton érkező és oda igyekvő utasnak igénybe kell vennie az autóbuszt is. A BKK és a MÁV-START ezért közös repülőtéri buszjegyet hozott létre, amely bármely menetjegykiadó géppel rendelkező pénztárban megvásárolható. Ez a kedvezményes közös termék egyre népszerűbb a repülőtéri utasok körtében.

A vasúti jegyekhez korábban a régi terminál épületében lévő tourinform irodában juthattak az utasok, majd a terminál bezárását követően a peronon lévő automatából lehetett menetjegyet vásárolni, továbbá a vasúttársaság engedélyezte, hogy az InterCity vonatokra pótjegy nélkül szálljanak fel az utasok. De a forgalom mértéke, illetve a tény, hogy a Budapest Airport a régi terminál parkolójából P+R parkolót alakított ki, ami további forgalom élénkülést vetít előre indokolta, hogy a MÁV-START Zrt. megteremtse a személyes menetjegykiadást a helyszínen. A most megnyitott konténer pénztárba telepített VMAEF géppel lehetőség nyílt a belföldi menetjegy, valamint bérlet, Budapest bérletet váltásra, továbbá az InterCity vonatok a hely- és pótjegyeinek megvásárlásra. A nyitvatartási idő az elővárosi utazási igényeknek megfelelően lett kialakítva: naponta 6:00-tól 18:00-ig. Ezen kívüli időszakban a peronon elhelyezett automatából lehet jegyet vásárolni.

A szolgáltatás részleteiről további tájékoztatás a MÁV-START Zrt. weboldalán található, és a helyi tarifával hívható 06 40 49 49 49-es, MÁVDIREKT ügyfélszolgálati telefonszámon kérhető.

MÁV-START Zrt.

Friss hírek

Hír

Minden eddiginél több klímás, komfortos, korszerű motorvonat a Balatonnál

Az utazók körében népszerű motorvonatok, babakocsis, kerekes székes és kerékpáros utazásra is megfelelő körülményeket biztosítanak.

Hír

Jubileumokat ünnepelnek Szegeden

Május 11-én, szombaton járműbemutató és nyílt nap várja a nagyközönséget a Szegedi Nagyállomáson.

Hír

Műszaki okok miatt módosul egyes Romániába közlekedő nemzetközi vonatok menetrendje

A módosulás 2013. május 9-től további intézkedésig tart.

Hír

Forgalomban a kétszázadik wifis jármű

Naponta akár több mint harmincezren is internetezhetnek ingyen a vonatokon.

Hír

Hosszabb nyitva tartási idővel várja utasait a Ferihegy vasútállomáson lévő pénztár

A pénztár minden nap 4:00-23:00 között áll az utasok rendelkezésére.

Hír

Útjára indult a Mátyás Király Mozdony

A vasúttársaság Hunyadi Mátyás 555 évvel ezelőtti királlyá választása előtt tiszteleg az arany-fekete színekben felmatricázott járművel, amely holnaptól Romániában is közlekedik.

Hír

Gyorsvonati pótjegy bevezetése 2013. május 15-től

2013. május 15-től a menetrendben megjelölt egyes gyors- és sebesvonatok igénybevétele esetén gyorsvonati pótjegy váltása kötelező.

Sajtószoba

Csak nemdohányzóként közlekedhetnek az ún. RIC jeles kocsik

Szeptember 30-tól lép érvénybe az UIC új szabálya.

Hírkereső :
A keresett szó vagy kifejezés

Állomáskereső

 

MÁVDIREKT

telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége belföldről: 06 (40) 49 49 49,
külföldről: +36 1 444 44 99

Bejelentkezés az e-Ticketbe